:: Szavazás ::
Milyen hatással van rád a benzináresés?
|
- Fórumok -
MZ - új hozzászólás Összesen: 982 oldal
Dehogy is, azért írok sokat, mert szeretek okoskodni :) na meg segíteni is, ezért írtam hol találja a kért infót, de az is igaz hogy ezt erős iróniával. Nem akartam Gerit megsérteni.
Alapvetően jó a társaság itt, nincs szükség moderációra, tehát leginkább közönséges fórumozó vagyok.
Csak mielött összeugranak az emberek valami hülyeségen, szoktam közbeszólni, hogy nem kéne(ennyi elég is szokott lenni), de ezt bárki megteheti nem csak én. Hozzászólást eddig 1 alkalommal töröltünk, de szerintem azt is csak véletlenül/részegen küldte az illető.
Csak annyit szólnék hozzá, hogy Keri általában jó dolgokat mond, igaz néha elkövet 1-2 bakit, de az is csak azért van, mert nem járatos annak a típusnak szerelésében.
Például az általad említett eset: TS 250 belső szimeringes.
Ha valaki rendszeresen olvassa a fórumot, akkor tudja, hogy Kerinek egy utcai TS 125-öse van és egy versenyre használt ETZ 250, valamint a honda, de az nem MZ, tehát most nem számít.
Én egyből sejtettem, hogy ő a 125-ösre gondol, mivel neki az van és gondoltam nem nézte vissza az előzményt, vagy csak elnézte.
Amúgy elektronikában eléggé otthon van.
Aki meg csak néha olvassa a fórumot, az esetleg körülnézhet az oldalon hátha fönnvan a dokumentum amit keres és nem egyből a fórumban megkérdezni.
Most nem akartam Keri "seggét nyalni" (:D) de nekem ez a véleményem.
40 lóerő keréken hátsó sárvédőre akasztott hajtáslánccal. :D
Lehet, hogy a kerékagyba van építve egy atommeghajtású tenyérnyi hajtómű amiből lefojtva 40 lóerőt présel ki a gép. :D
figyelj nekem szokta ugyanezt mondani...mert én se bírom megállni ha valaki okoskodik...eccer le lettem húzva mert elmondtam, hogy egyeseknek túl nagy az arca, függetlenül attól, hogy ki és mi ő itt...mellesleg keri kolléga se egy szakmai májer, mondom ezt, mert elég sok marhaságopt összehord, aminek sokszor már köze sincs a szocizáshoz. 2 kedvencem: amikor előhozakodik a Hondájával, a másik meg amikor valakinek nagyvonalúan benyögte, hogy a ts 250 külső szimmeringes, majd utána hogy mentse megát benyögte, hogy jajj ő a 125-ös ts-re gondolt...persze...na ezzel azt hiszem mindent el is mondtam...jajj hogy ő még versenyzik is??? szoktak még jönni ezzel...mindjárt le is borulok a lábai előtt. Nála itt ezen az oldalon okosabb ember nincsen!!! Emlékeztet Zapkörtére..olyat te nem tudsz mondani, amiben elméletben nem lenne jobb...ez is baszogatás nem tagadom, egy különbséggel , engem nem érdekel...van akire ráfér néha...majd jönnek megint, hogy ez engem minősít..stb stb stb...azt bezzeg soha nem hangoztatja, hogy szakmailag nem nagyon áll a helyzet magaslatán, jah és ha ő végtelen tudása és versenymúltja révén hülyeséget mondd, akkor az őt nem minősíti...de ne aggódjon senki! a főnök elméletben nagyon ott van!! váljék egészségére!
nincs mit :), de ne a képek alapján vásárolj náluk ;)
itt is érdemes körülnézni:
viktormotor.hu
no hát eztet észre sem vettem...akkor kezdek beindulni erre a gépre. Dupla annyi lóerőt kihozott belőle, mint ami a gyári erőforrásból kitelik...ejha.
sorszám: 27315 (95149)
( előzmény: Jawa350speed, 2008-05-22 14:41:30)
A teljesítmény adatok is kemények a hírdetésbe !! 29kW, 40 Le. De csak akkor ha működik:-). Bár most működik de nem jó :-). Azt furcsálom hogy ilyen ember még azért írni tud. Ha hülyébb lenne belehalna!
Kerinek meg ez a munkája, ugyanis Ő itt az admin, ezért irogat ide olyan sűrűn. És tényleg minden megtalálható a Szakirodalom rész alatt! Egy próbát megér, hidd el ;)
Nekem van néhány alkatrészem.
Hengerek, hengerfejek, karburátorok, gyújtás forgórész, komplett kuplungok és váltók, főtengely, blokk felek, első lámpa, teleszkóp porvédők , láncvédő bakelit stb...
Ha kell vmi írj.
Én Békés megyei vagyok.
inkáb csak neszojbe!:-DDDDDDDDDDDDDDDD
Andrei!
ETZ 250 vagy 251-es motorhoz való.
Sztem tipikus hirdetés, a lényege hogy tök jó a gép, csak épp szar:))))) Nem ez az egyetlen. Ettől függetlenül ritka nagy marha lehet aki ilyet felad, de sztem pusztán a jóindulat vezérelte:))))
:DDD
Aludj inkább, látszik hogy fáradt vagy :D
megjöt a rajz köszike jo lesz pont ami kel:-)
AHOGY NÉZEM NEKED AZ EGÉSZ NAPOD ABOL ÁL HOGY IDE IROGAC ÉN MINDIG ÉJEL IROK MERT12 14 ORÁKAT DOLGOZOM NEKEM MÁR AZIS FÁRASZTO HOGY KI NYISAM A SZÁM DE NEM KÖTELEZÖ SEGITENI A MÁSIKNAK HISZ NEM AZÉRT VAN EZ A HEJ HANEM AZÉRT HOGY BASZOGASUK A MÁSIKAT IGAZ? PÉLDA VAGY A MAGYAR MENTALITÁSRA
jah és van bőrülés rajta!! Kérdés, hogy mű vagy igazi...az igényes ködlámpa mellé igényes marhabőr dukál...ha meg így áll a dolog minnyá rabolok rá, mint gyöngytyúk a takonyra...
:D :D na kb ezt akarta mondani: na itt van a gép ötvenért tök újszarű állapot megy mint állat csak tűgörgő szét van és most nem megy de megy csak ezek a tűgorgők olyan izék szérpetegnek de ettől még újszerű állapot és tökre megéri az egész meg garázsban volt tartva de ott adták meg a tűgörgők magukat mert azok már úgy mentek volna de nem volt aki hajsta őket hát elindultak maguktól unalmukban jah és tényleg megy csak nem megy de amúgy megy jaaah és van ködlámpa rajta mert az egy ETZ-re kell!!!!! ;)
nos vesszőket direkte hagytam ki...nah kb így is írhatta volna..tényleg állat hirdetés :D ha talász még ilyeneket nyomajd be!! :D :D
üdv:
mzzzz
báááááá XDXDXDXDXDXDXDXDXD jéééééééézus úr isten magasságos eget rengető ereje irgalmazz XDXDXDXD pfff xD ez iszonyat :D szét visítottam magam a röhögéstől xD
Én akkorát röhögtem mint állat.
jó a motor, nagyon megy, de jelenleg nem megy, de amúgy működőképes...mivaaan????
És a fotó is jó, a sziluetből felismerhető az MZ :D
Hát ennek a hirdetésnek a leirását érdemes elolvasni
Csaó!
Átküldtem a rajzot,de nincs az elküldött levelek közt.Nemtom mivan most.Ha nem ment át szólj és megpróbálom mégegyszer!
Hali!
Köszi a címet,ez az oldal kész főnyeremény!
SZIASZTOK régen nem irtam csak motorokat újítottam fel(képeket tudok róluk küldeni).
Az lenne a gondom van 1 ETZ 125-ösöm amit most csinálgatok havernak de a hátsó része a Villán-ál vagy a keréknél nagyon cikázik meg nem fut 1 vonalon a két gumi:::
Mit kell ijenkor tenni ÍRJATOK SEGÍTSETEK létsziii!!!!!!!!!!.ELÖRE IS KÖSZ.....
En szeretem beethovent,különösen a szövegét. ( Ringo starr )
hujjujj, és azt tudjuk hogy milyen motorra való? engem lehet érdekel
Sziasztok! Eladó egy vadi új,bontatlan csatos karburátor,leírással dobozában.
14000 Ft az ára. 20/956-1044
hali nekem van e-mailon tudok képet is küldeni ha kell
Kobra1 mail ment!!
ThUnDeR
Üdv!
havernak tuti van, írj rám msn-en és megadom a számát!
zsolesz1982@msn.com
ThUnDeR
Hello! Valakinek nincsen eladó dupla blokktartója 251-es etz-hez?
Bocsi hogy OFF vagyok, de ha már ugye:
Hosszú élet titka meg annyi hogy kellően régen kell születni.............plusz nem szabad abbahagyni a levegővételt :-))
Anno talán Beethoven, mondta azt hogy zongorázni nagyon, könnyű csak azt kell tudni, mikor melyik billentyűt kell lenyomni:))) Szóval semmi sem nagy vasziszdasz:DDD Igaz Ludwig papa vmit azért konyított a zenéhez:)
Ugyan úgy működik vele a 125ös is, csak kicsit pörögősebb lesz. Én ezt tapasztaltam még annó.
Hát ja!!!! Konkrétan a mofakeres linken szerintem a 150es ETZ karbiját árulják, 125öshöz valónak...
Kezdek éhes lenni!
:O
Áááá!
Lágyszives tátsad ki a szádat, hogy indíthassam a sültgalambot ;-)
Egészen picit kell balra tekintened! "Szakirodalom" katt. és MZ-ről rengetek letölthető anyag van, de ha még mindig nincs kielégítve az információ éhséged, akkor jobbranéz, "MZclub Hungary" katt. és ott a rengeteg doksi mellet komplet videót is találsz egy MZ gyári összerakásáról.
Nem értem, miért 24-es? Nekem az rémlik,h gyárilag 22-es? Vagy ez ennyire nem számít? Vagy minden 125-ös 150-esre van alakítva?
"hát látszik az ideális ív nyomvonala a pályán, csak azt kell követni, innentől kezdve a gép teljesítmény múlik ki ér be elsőnek :D"
Ez tényleg megmosolyogtató. Szívesen kiküldenék a pályára egy ilyen nagyokost, aztán csinálja utána a Talma motorjával a mezőnyben....de előtte persze odacsődíteném a lehető legtöbb embert hogy együtt röhögjünk rajta.
http://mofaker.hu/info.php?termek_id=30544
AZT A RAJZOT ÁT KÜLDHETNÉD NEKEM
gergely111@citromail.hu ra elöre is köszi ha valakinek vanak szerelési rajzai MZts trofi és van ideje kedve át küldhetné nékem elöre is köszönöm mindenkinek
Szia!
Műhelytitkokat sajnos nem árulok el. :-)
(Olyat, vagy jobbat, mint ami gyárilag volt benne.)
Én 12 000ft-ért vettem újonan, fél év garanciával.
Hali!
Ki tudja mennyibe kerülhet egy 125 MZ porlasztó. Újonan.
Csaó!
Milyen vezetéket használsz?
Nekem van egy 125 Mz,12voltos és átszeretném vezetékelni. Rajzom már van csúszóérintkezőt veszek,de nemtom milyen vezeték kell hozzá.
Előre is kösz a segítséget.
Köszi a diagnózist! Szétszedem újra, és kitisztítom, bár a fékhez valóban nem nyúltam.Köszi...
Hello! Sokat hallom MZ-sektől,h mekkora gond a kipufogó elkoxosodása! Ismerősöm vmi telepen dolgozik,és ő erős lúgba beáztatta a kipufogót,ami mindent kiszedett belőle, de az anyagot nem bántotta! Sztem érdemes ilyesmivel próbálkozin. Csak egy tipp.
Remélem nem sértek meg senkit, de ilyen nívos lapnak csak ilyen nívos olvasótábor jut :D Talma helyében én is csak pénzért nyilatkoznék ilyeneknek :)
Azonfelül szerintem a sajtótájékoztatókon minden média részt vehet ingyen (vagy az eseményre jellemző belépés díjért), csak az azon felüli "exluzív" riportokért kell, illetve illik fizetni, hiszen ez az újságnak is elég nagy pénzt jelent.
Ezek az emberek csak fikázni tudnak, fogalmuk sincs arról hogy működik a versenysport. Sőt szerintem a motorosok sem nagyon tudják. Multkor azt mondja egyik haver, hogy nem érti mi olyan nehéz a versenyzésben, hát látszik az ideális ív nyomvonala a pályán, csak azt kell követni, innentől kezdve a gép teljesítmény múlik ki ér be elsőnek :D
hülye vagyok, ha defektre szerelted, akkor a fékmechanikához nem nyúltál. Akkor valami szenyeződés bejuthatott a fékkulcs és az egyik betét alá.
Összesen: 982 oldal
Az itt olvasható hozzászólásokért nem vállalunk felelősséget.
Ha úgy gondolod, hogy egy hozzászólás méltatlan, kérjük olvasd el moderálási alapelveinket.
|
|
|
|