:: Szavazás ::
Mi hibásodik meg leggyakrabban a motorodon?
|
|
Mottó: "A motorozás nem pusztán motorkerépáron való utazást
jelent. Sokkal több annál. A motoros más szemszögből nézi a világot,
mint a hétköznapi gyalogos vagy autóvezető. Itt minden a vezetőtől, a
géptől és a pillanattól függ. Az ember érzi, hogy egyéniség - szabad,
szilaj és legyőzhetetlen, szinte felülemelkedik a szürke világ
problémáin. Másrészt előfordulhat, hogy nem bíznak benne, üldözik, sőt,
sajnálják, és mindig sebezhető."
|
Cikkeket várunk!
Ha van bármiféle felhasználható anyagotok,
publikálható írásotok, saját fejlesztésetek (MZ, Jawa, Pannónia,
stb..), élménybeszámolótok, amit megosztanátok másokkal, küldjétek el
email-ben IDE!
Köszönjük azoknak akik már küldtek be valamit, reméljük e jó szokásukat megtartják.

Dunántúli túrám 2010
Elhatároztam, hogy a 2010-es évet egy hosszú túrázással ünnepelem meg. Ismeretlen tájakat akartam felfedezni, bejárni, új kihívásokra vágytam. Ugyanakkor szerettem volna egy kicsit magamba szállni, elmélkedni, számvetést készíteni, felejteni; magam mögött hagyni minden gondot. Hegyek között sátorban, hajnalban ébredni, majd a felkelő nap sugaraiban gyönyörködni. Ismeretlen emberekkel találkozni, esetleg őket megismerni. Már gyerekkoromban szerettem volna látni a régi végvárrendszer magyarországi emlékeit, így ennek megvalósítása is egyik célom lett.
- Legfrissebb anyagok -

(Bélafi Dávid - 2009-11-11)
Kedves Mindenki!
December 10-én csütörtökön Csehországba Krucemburgba (egy hegyi motorostalálkozóra) megyek. Indulás Pécsről.
A túrához az útvonalon bárhol lehet csatlakozni. A költségek minimálisak.

(Gyula bá - 2009-11-03)
A bemutatandó kapcsolás változtatás nélkül alkalmas az összes 6V-os (dinamós) JAWA és CZ motorhoz függetlenül attól, hogy egy vagy kéthengeresek.

(HyGy - 2009-06-11)
Kedves motorosok!
Örömömre szolgál meghívni Benneteket az első nemzetközi Tűzoltó és Mentőmotoros Találkozó keretén belül rendezendő mentéstechnikai bemutatóra melyet 2009. június 14-én rendezünk Pécsett, a Vásártér mellett fekvő EXPO csarnok udvarán.

(Bokodi Áron - waresz - 2009-04-16)
Úgy gondoltam összeütök egy cikket azoknak akiknek elegük van abból hogy már annyira füstöl a kémény, hogy már szinte nem is füstöl. Jól hangzik. Ugye?
Mi a tünet? Nem megy a motor? Túl tompa hangja van? Nagy a fogyasztás, alig talál ki a füst a kipufogóból?
A cikket feltétlenül végig kell olvasni, mielőtt nekilátunk a munkafolyamatnak!

(HyGy - 2008-11-11)
Sokadik alkalommal került megrendezésre a Baranyai motoros mesterkurzus, szerintem sikeresen. Mikor már úgy érezzük, hogy nagyon megy nekünk a motorozás, akkor a rendőr motorosok mindig mutatnak egy újabb trükköt, amit nem tudunk egyből megcsinálni, hogy elszégyelljük magunkat.
Rövid hírek
|
| 2006-10-18 | Az MZ kupa a szocimotoros szárnyai alá költözött. | | 2005-11-01 | Kikerült az új oldal, pár új funkcióval, és a további b?vülések lehet?ségével. | | 2005-07-27 | A 6. és 7. szocimotoros turáról Fúrfarag képei a galériában. | | 2005-03-10 | Szabolcs szép ETZ125-éről kerültek képek a galériába | | 2005-02-16 | Miért is kell bukót viselni címmel rövidfilm zsandi prezentációjában a filmek hangok alól letölthető. |
- Motoros események -
Küldj Te is motoros programokat a program@szocimotoros.hu cimre.
Szeptember 2010
| Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |
|
Október 2010
| Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
| | 1 | 2 | 3 |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
|
|
|
|